Egy kis Go-történet
A Go (kínaiul Wei-Qi) szabályait a legenda szerint több mint 4200 éve Shun császár dolgozta ki, a legenda szerint abból a célból, hogy hogy fejlessze vele fia intellektuális képességeit. A legkorábbi írásos emlék erről a játékról 2400 éves, az első könyvet pedig a IX. században írták róla.
Nyugalmat és biztonságot sugárzó, derűs, igazi mezőváros az Alföld fővárosa. A történetére, hagyományaira, híres szülötteire oly büszke város széles utcáival, tereivel, gyönyörű parkjaival, polgáraival, református kollégiumával, egyetemével ma is kiemelkedik a magyar városok közül.
Győr Budapest és Bécs között, pontosan félúton található. Elhelyezkedését akár szimbolikusnak is tekinthetjük: A Kárpát-medence északi részén, keletet és nyugatot összekötő hídként megőrzött valamit a nyugat gazdagságából, de történelme egy kelet-közép európai városé.
Szépjuhászné, Normafa, Hármashatár-hegy - a kirándulók kedvelt, településhez nem köthető csomópontjainak külön története van. Nem véletlen, hogy ismertté váltak a Budai-hegység ismerőinek körében. Ez nem csak annak köszönhető, hogy a busz, gyermekvasút, libegő állomásai itt találhatók, hanem nevezetes emlékeknek és legendáknak.
Hallott Ön már a Homo turisticus-ról? Ez az lény a Homo sapiens egyik állítólagos alfaja - legalábbis azok szerint, akik úgy tartják, hogy ha valaminek latin neve van, akkor az biztos létezik is. Az ENSZ 1954-ben vállalkozott arra, hogy a Homo turisticus fogalmát megmagyarázza.
Mi a pszichoterápia: eszik vagy isszák?
Nos: egyik sem, ugyanis "csinálják" ... Mégpedig megfelelően képzett szakemberek olyan kliensekkel, akik valamilyen okból pszichoterápiás segítségre szorulnak. A hétköznapi ember számára - sajnos még napjainkban is - valami távoli, ismeretlen és kissé gyanús dolog a pszichoterápia, amit sokan úgy utasítanak el, hogy valójában nem is ismerik miről van szó, illetve az egészségbiztosítás sem foglakozik vele kellő mértékben.. Nemegyszer találkozni azzal, hogy valaki olyan megjegyzéssel utasítja vissza a pszichoterápiát, hogy "na nem, hát nem vagyok én hülye...", és legfeljebb addig jut el, hogy jókat derül az ide vonatkozó vicceken (például: mit mond a pszichológus a szakadékba zuhant sérültnek? - "Van kedve beszélni róla?)
Minden linképítő azt szeretné elérni, hogy oldalára kis-, de sokkal inkább közepes-, vagy nagy értékű linkek mutassanak. Az azonban egyértelmű, hogy azon oldalaknak van esélye erre, amelyek folyamatosan frissülő és értékes tartalommal rendelkeznek, tehát folyamatosan hordoznak értéket. Ha viszont komolyabb backlinkeket szeretnénk elérni, akkor olyan tartalmat kell kínálnunk, amely valóban hasznos az emberek számára.
Oldalainkat 3 vendég és 0 tag böngészi